Boltbemutató: Euro-Color Band, Szeged

15 évvel ezelőtt történt, hogy két szegedi fiatalember, mint korábban már sokszor, a napi ügyekről diskuráltak, amikor is egyikőjük előállt a gondolattal: „egy festékboltot kellene nyitnunk”. A másik habozás nélkül válaszolt: „vágjunk bele!” Ennyire egyszerűen és ennyire gyorsan született meg Csiszár Attila és Nógrádi Szabolcs közös vállalkozása, a Pannon Festék Hálózat szegedi egysége, az Euro-Color Band.

A festéküzlet a 2004-es indulástól kezdve sikeresen működik. Attila és Szabolcs 2018 októberében egy újabb szintet lépett meg vállalkozásával, új helyre költöztették a boltot, egy nagyobb, több igényt kielégítő ingatlanba.

A karácsonyt megelőző csúcsidőszakban, egy hétvégén látogattunk el az új üzletbe.

PFH: Szombat délelőtt van, mindketten itt vagytok a pult mögött. Ez általános kép vagy csak a véletlen hozta így?

Szabolcs: Ez a megszokott kép, szeretjük amit csinálunk, mi is szívesen kivesszük részünket a munkából. Attila nevében is mondhatom, hogy szívesen jövünk ide be bármikor.

PFH: Köszönhető ez a vidám hangulatnak is?

Attila: Egyértelműen, de talán fordítva is fogalmazhatunk, a vidám hangulat nekünk köszönhetően is adott. Természetünknél fogva mi így szeretünk élni, így szeretjük a mindennapokat, a munkahelyet is. Láthatjátok, hogy nem csak egymás között vidámkodunk, hanem a vásárlóinkat is így fogadjuk, már ők is vidáman térnek be hozzánk.

PFH: Lehet, hogy ez sikeretek titka?

Szabolcs: A siker egyik összetevője mindenképpen. Például a pingpongasztal sem csak egy karácsonyi kellék, mindig itt tartjuk, hogy nálunk a vásárlás valóban szórakozást jelenthessen.

PFH: Hogyan jött anno a közös vállalkozás ötlete?

Attila: Én festőként dolgoztam, Szabolcs kereskedőként, így kézenfekvő volt kettőnk tudását, tapasztalatát egybegyúrni. Egy baráti beszélgetés során a semmiből pattant elő az ötlet, és mindketten egyből igent mondtunk a közös festékboltra.

PFH: Nehéznek bizonyult az indulás?

Attila: Szerencsére sok ismerős kivitelezőt, szakembert sikerült már az elején becsábítani magunkhoz, és ez segített a vállalkozásunk belendülésében.

PFH: Pedig biztosan már akkor is volt néhány festékbolt Szegeden.

Szabolcs: Igen, valóban a környékünkön is volt néhány bolt, de jól megfértünk egymás mellett, a mai napig jó kapcsolatban vagyunk egymással.

PFH: Mikor jött a gondolat, hogy Mórahalmon is nyissatok egy üzletet?

Szabolcs: Az indulásunkat követő egy éven belül, mert láttuk, hogy jövedelmező lehetőség a festékbolt üzemeltetése, és Mórahalmon akkor nem volt hasonló egység. És természetesen az is oka volt, hogy a beszerzésnél így a nagyobb mennyiségek gazdaságosabb megoldást jelentettek.

PFH: Ha jól tudom, a Poli-Farbe termékek forgalmazása is érdekesen jött lehetőség volt nálatok. Meséljetek erről!

Szabolcs: Anno egy soltvadkerti ismerős említette, hogy a közelében egy festékgyár működik, ő javasolta, hogy vegyük fel velük a kapcsolatot. Akkor számunkra még ismeretlen volt a Poli-Farbe márka, de szimpatikus volt a gyár hozzáállása az együttműködéshez. Megvásároltuk az első nagyobb adagot, mi magunk is kipróbáltuk a termékeket, hamar meggyőztek minket a tapasztalok, illetve pozitív visszajelzéseket kaptunk a vevőktől is. A rákövetkező években már kifejezetten ismert lett a márka, akkor már sokan keresték nálunk.

PFH: Ezért is csatlakoztatok a Pannon Festék Hálózathoz?

Attila: Az induláskor eldöntöttük, hogy nem kötelezzük el magunkat egyetlen gyártó mellett sem, mi független festékboltként fogunk működni. Idővel azonban beláttuk, csak előnyünk származhat abból, ha még szorosabbra fonjuk az együttműködést a magyar gyártóval. 2014 óta vagyunk tagjai a Pannon Festék Hálózatnak, és továbbra is úgy érezzük, nagyon jól döntöttünk.

PFH: A jelenlegi, új üzlethelyiség nyitásában is támogatott benneteket a Poli-Farbe?

Szabolcs: Ez az üzlet lényegesen nagyobb, mint az előző. Minőségi módon berendezni 530 m2-t, és átlátható, minőségi módon megtölteni áruval, nem könnyű feladat. A Poli-Farbe támogatása sokat jelentett nekünk; a Pannon Festék Hálózat letisztult arculati elemivel készült a külső homlokzatunk, idebent a pénztár körüli pultunk és több polcsor is. Azt hiszem, elfogultság nélkül mondhatjuk, hogy jól sikerült.

PFH: Nem vagyunk messze a korábbi telephelyetektől, de itt most a közvetlen közelben hatalmas panelházak sorakoznak. Változott így a vevőitek köre?

Attila: Igaz, hogy jöttek új hobbifestők, sok lakossági ügyfél tér be hozzánk innen a házakból, de a vásárlók többségét nálunk továbbra is a festő szakemberek, a kivitelezők jelentik.

PFH: Melyik a legkelendőbb termék nálatok?

Attila: Egyértelműen az Inntaler.

PFH: Úgy látom, hogy akik az előző fél órában jöttek be vásárolni, azokkal mind nagyon jó viszonyt ápoltok. Sőt még évzáró bulira is invitáltatok valakit.

Szabolcs: Így igaz, ők már régi partnereink, és olyan jó a viszony, hogy az évzáró rendezvényünkön is jelen lesznek. 70 főt hívtunk meg, az egész éves jó hangulattal szeretnénk zárni az évet.

PFH: 2019-ben milyen újdonságokat kínáltok az Euro-Color Band ügyfeleinek?

Attila: Bízunk benne, hogy az új üzlet, a hatalmas választék, az hogy immáron hatan is a vevők segítségére lehetünk még jobb vásárlói élményt ad majd. Itt már nyolc festékkeverőgéppel állunk az ügyfeleink rendelkezésére, így reméljük, hogy az egyedi megoldásainkkal is kiemelt festéküzletként tudunk jelen lenni itt Szegeden. Pluszban a nagyobb helyet kihasználva a termékoktatásokat is előtérbe szeretnénk helyezni.

Az Euro-Color Band szegedi festéküzletének elérhetőségei:

6723 Szeged, Olajbányász tér 6.
+36 (30) 8549649
sz.festekbolt@euro-colorband.hu
H-P: 7:00-17:00
Sz: 7:00-12:00

2019-07-31T09:44:37+00:00